Írások az imáról II.

   A kérő imádság

Miért olyan nehéz engednünk, hogy az evangélium átjárja az életünket? Miért imádkozunk úgy, mint a pogányok, akik azt gondolták, hogy meg kell győzniük az istenséget, jóra kell hangolniuk maguk iránt?

Gyökössy Endre: A magányosság porciója

Ahogyan gyarapodik a föld lakossága, úgy növekszik az emberek magányossága! Furcsa ellentmondás, de így van! A tömbházak lakói bizonyíthatnák legjobban, hogy az egymás mellett élő emberek is lehetnek magányosak. Lehet-e emberi kapcsolatokat, barátságokat építeni – tehetnénk fel a kérdést? Egy bizonyos határig (ideig) talán lehet, de tartós emberi közösség nem jöhet létre, addig, amíg Istennel sincs rendezve kapcsolatunk.

Gyökössy Endre: Tedd oda a kezed

Isten soha nem fordított hátat az embernek, ennek mindig az ellenkezője történik. Nem a hitetlenség az emberiség igazi problémája, hanem az, hogy kételyeire nem jó helyen keresi a feleletet. Vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem keresi. Tamásnak sem tett Jézus szemrehányást, hitetlensége miatt. Mi több éppen (csak) őmiatta jelent meg ismét a tanítványok között.

Gyökössy Endre: Fönt is, lent is

Hívő és hitetlen – egyaránt – szenved ezen a földön. “Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róm 8,22) Gyakran a keresztények is felteszik a kérdést. “Ha Jézust követem, miért nem lehet gondtalan életem a földön?” Jézus soha nem ígért nekünk ilyen életet. De azt igen, hogy küzdelmes életünknek jutalma lesz az örökkévalóságban.  …

Wass Albert: Mident újra kezdünk

 

 

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Ujra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.