Édesanyák ünnepén

Az idén május 1-én, az Édesanyák ünnepén gyűltünk össze az Örökimádás templomban,

hogy együtt imádkozzunk azokért az édesanyákért, családokért, akik gyermekük mellett aggódva,

életük legnagyobb küzdelmét vívják.

A legszentebb Édesanya, Mária közbenjárását kértük számukra, aki érzékeny szívével azonnal

észrevette a szükséget, és akinek szerető kérésére Jézus első csodáját tette.

– Tegyétek, amit (Jézus) mond! – szólt a szolgáknak.

A közös szentmiséről az alábbi helyen olvasható a Magyar Kurir cikke:

Magyar Kurir, Kiss Péter írása

 

Szentmise a Daganatos betegségben szenvedő gyermekekért 2016

Immár 6. éve, hogy májusban –  anyák napja és a gyermeknap között – összegyűlünk az Örökimádás templomban a Noé Bárkája Zenekarral egy zenés szentmisére, hogy imádkozzunk azokért a  gyerekekért, édesanyákért, családokért, akik leukémiában, vagy daganatos betegségben kell, hogy helytálljanak; küzdenek – test és lélek gyógyulásáért, hitük megtartásáért.

Hálát adunk a gyógyulásokért, orvosaik, ápolóik számára is kérjük a Szentlélek megannyi ajándékát.

Szeretettel hívunk mindenkit május 1-én, 18 órára az Üllői úti Örökimádás templomba!

Kérjük együtt számukra az Úr megtartó kegyelmét! További részletek a mellékelt plakáton!

Kegyelem

„Bár számtalanszor érezzük emberi természetünk sérülékenységét, gyengeségét, a nehezen érthető szenvedéseket, ám ezeket is meg tudja erősíteni, dicsőíteni az Úr. A megszentelő kegyelem, a szentségek által képessé tesz bennünket olyan dolgokra, amelyekre emberként nem lennénk képesek.”  – mondta Péter atya a szentmisén.

Ezt a kegyelmet kértük a beteg gyermekek, családjaik, orvosaik és ápolóik részére.

Hálát adtunk a meghallgatott imákért, gyógyulásokért; együtt dicsőítettük az Urat a Noé Bárkája Zenekarral.

A Magyar Kurír cikke és fotói a szentmiséről itt:

http://magyarkurir.hu/hirek/a-daganatos-betegsegben-szenvedo-gyermekekert-mutattak-be-szentmiset

             Köszönjük mindenkinek, aki velünk együtt imádkozott!

 

 

 

Szentmise a Daganatos Gyermekekért! 2015

 

Immár 5. éve, hogy májusban –  anyák napja és a gyermeknap között – összegyűlünk az Örökimádás templomban a Noé Bárkája Zenekarral egy zenés szentmisére, hogy imádkozzunk azokért a  gyerekekért, édesanyákért, családokért, akik leukémiában, vagy daganatos betegségben kell, hogy helytálljanak; küzdenek – test és lélek gyógyulásáért, hitük megtartásáért.

Hálát adunk a gyógyulásokért, orvosaik, ápolóik számára is kérjük a Szentlélek megannyi ajándékát.

Szeretettel hívunk benneteket május 17-én, 18 órára az Üllői úti Örökimádás templomba!

Kérjük együtt számukra az Úr megtartó kegyelmét!

(Köszönettel kérünk mindenkit, segítsen a hirdetésben!)

 

 

Jézus Krisztusnak nevében

 

„Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében,

                        és szeressük egymást parancsa szerint.

Aki teljesíti parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is őbenne.”  (1 Jn 3, 22-23)

 

Köszönjük szépen Szeidel Péter atyának és a helyi testvéreknek

A Noé bárkája zenekarnak és minden kedves résztvevőnek, segítőnek,

hogy ismét együtt kérhettük a Szentlélek ajándékait a beteg gyermekek és családjaik részére!

 

Találkozás

                                    „Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk,

                                                                       amíg meg nem nyugszik Tebenned”

                                                                                                                (Szent Ágoston)    

                                                                                                                   

                                     Nem voltunk sokan

                                    Találkoztunk egymással

                                  Találkoztunk önmagunkkal

 

 

                                                                       Találkoztunk Ővele

                                                               …és megnyugodott a szívünk…

Gyújts egy gyertyát értük!

Világszerte 2013. december 8-án vasárnap emlékeznek meg azokról a gyermekekről,

akik túl hamar távoztak el közülünk. Aznap délután 16 órai kezdettel a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Tornatermében

egy énekes-imaóra során gondolunk azokra a szeretett gyermekekre,

akik daganatos vagy leukémiás betegség miatt nem élhették meg a felnőttkort.

Itt adhatnak erőt egymásnak azok, akik gyermeküket elvesztették.

(bővebb info: hauserpeti@yahoo.com)

Bár erre a megemlékezésre csak az érintett családokat várjuk, kérünk mindenkit, imádkozzanak velünk, értük!

 

Szentháromság ünnepén

 Neked mondok áldást, amíg csak élek, *a te nevedben tárom imára kezemet.
Mint dús lakomával, teljék be lelkem, *ajkam ujjongjon, szám dicsőítsen téged.

Szentháromság vasárnapján (gyermeknapon) közösen imádkoztunk mennyei Atyánkhoz az Örökimádás templomban.

Péter atya tartalmas prédikációja segített, hogy jobban megétrsük ezt a nagy misztériumot és a Noé bárkája zenekar dalai, hogy megnyíljon befogadására a szívünk.

A szentmisét a daganatos gyermekekért, családjaikért, gyógyítóikért ajánlottuk fel.

Köszönjük mindenki személyes és lelki jelenlétét!

A szentmise felvétele megtalálható az „ünnepeljünk” menüpont alatt.

.

Gyermeknapi szentmise

Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem  Jn 11,14  

Szeretettel hívunk mindenkit 2013 május 26-án, vasárnap 18 órára az Örökimádás templomba!

Imádkozzunk gyermeknapon közösen a beteg gyermekekért, és adjunk hálát együtt a gyógyulásokért!

A szentmisét Szeidel Péter atya mutatja be, és együtt énekelhetünk újra a Noé bárkája zenekarral.

.