Tanúim lesztek

Oszd meg a te történeted! Te is lehetsz jel! Mondd el, neked hogyan sikerült, együtt Jézussal!
Nem ékes szavakra, élő tanukra van szükség!
Hátha valaki pont a te gondolataidban ismer a sajátjára,

Édesanyák ünnepén

Az idén május 1-én, az Édesanyák ünnepén gyűltünk össze az Örökimádás templomban,

hogy együtt imádkozzunk azokért az édesanyákért, családokért, akik gyermekük mellett aggódva,

életük legnagyobb küzdelmét vívják.

A legszentebb Édesanya, Mária közbenjárását kértük számukra, aki érzékeny szívével azonnal

észrevette a szükséget, és akinek szerető kérésére Jézus első csodáját tette.

– Tegyétek, amit (Jézus) mond! – szólt a szolgáknak.

A közös szentmiséről az alábbi helyen olvasható a Magyar Kurir cikke:

Magyar Kurir, Kiss Péter írása

 

Szentmise a Daganatos betegségben szenvedő gyermekekért 2016

Immár 6. éve, hogy májusban –  anyák napja és a gyermeknap között – összegyűlünk az Örökimádás templomban a Noé Bárkája Zenekarral egy zenés szentmisére, hogy imádkozzunk azokért a  gyerekekért, édesanyákért, családokért, akik leukémiában, vagy daganatos betegségben kell, hogy helytálljanak; küzdenek – test és lélek gyógyulásáért, hitük megtartásáért.

Hálát adunk a gyógyulásokért, orvosaik, ápolóik számára is kérjük a Szentlélek megannyi ajándékát.

Szeretettel hívunk mindenkit május 1-én, 18 órára az Üllői úti Örökimádás templomba!

Kérjük együtt számukra az Úr megtartó kegyelmét! További részletek a mellékelt plakáton!