Címlap ›

Vegyétek a Szentlelket!"

in

 

Többé nem lehetünk magányosak, mert mi is közösségben vagyunk az Atyával, a Fiú által a Szentlélekben.

 

 

                                     "Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást az örök életről."

 

 

Mi az örök életről szóló tanítás újdonsága?

Az, hogy itt nem a halál után kezdődő, túlvilági létről van szó, hanem arról, amiről a János-evangéliumban olvasunk: a szentháromságos isteni életről, amely a hit által már itt a földön kezdetét veszi bennünk. Az örök jelző itt nem végtelen hosszú időtartamot jelöli hanem a földihez képest más minőségű, isteni életre utal.

Ahogy van növényi, állati és emberi élet itt a földön, úgy van egy másfajta élet, amely azok osztályrésze, akik hisznek Jézus Krisztusban, az Atya küldöttében. Ez az élet, mivel Isten élete bennünk, nincs alávetve a növény, az állat és az ember evilági léte törvényeinek. A Szentlélek élete ez bennünk, aki Jézus Krisztus fiúságában részesít, s így az Atya gyermekeivé tesz bennünket.

A feltámadott Jézus első szava a tanítványokhoz: "Vegyétek a Szentlelket!" A Szentlélek az, aki kiárad bensőnkben, és átalakítja létezésünk legmélyét. Ez több, mint a lélek továbbélése a halál után, és több, mint egy halott visszahívása erre az életre. Olyan élet, amelyben nem látunk halált soha többé, istenfiúságunk szintjén ugyanis nem halunk meg. Ez az istengyermeki élet, amely már itt a földön megkezdődött bennünk, átnyúlik a halálon túlra, és tart az örökkévalóságon át.

A mai evangélium első mondatát ebben az értelemben kell fölfognunk. Felfedezzük, hogy Jézus a Szentháromságról beszél: Úgy szerette Isten (az Atya) a világot, hogy egyszülött Fiát (Jézus Krisztust) adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (a Szentlélekben).

Akiben ez az élet munkál, annak nem kell tartania az ítélettől sem. A hit által már átment az ítéleten, és Isten gyermekeinek a biológiai élethez képest egészen más minőségű életét éli. A testi halálnak semmiféle hatalma nincs ezen az életen. A halállal csak ez a földi élet zárul le, amely születésünk pillanatától kezdve a megsemmisülés felé tartott. Ennek az életnek folyamán azonban megismertük Jézus Krisztust, és a hit által új életet nyertünk benne, amely az idők végén majd teljes dicsőségében kinyilvánul az egész világ előtt.

                                       "Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek."

 

Istengyermeki életünk Pünkösdkor kezdődött, amikor is Isten nem szűkösen, hanem túláradó bőséggel ajándékozta nekünk Szentlelkét, aki Isten legbensőbb életébe vont be bennünket. Ezért a keresztény hit nem egy bizonyos tanítással való értelmi-érzelmi azonosulás, hanem élet, amely túlmutat a földi lét keretein.

Nekünk nem a földön járó Jézus nyomába kell szegődnünk, mint az apostoloknak. Nem kereszthalálában kell felismernünk, hogy ő valóban Isten Fia, mint ahogy a római századosnak. Nem is feltámadásában kell őt Úrnak és Istennek vallanunk, mint Szent Tamásnak. Számunkra minden Pünkösddel kezdődött, a Szentlélek kiáradásával a keresztségben, amikor Krisztus élete betöltött bennünket, s a hit által egyre jobban kibontakozik bennünk.

Tanúságtételünknek innen kell forrásoznia. Tanúskodni Jézusról nem azt jelenti, hogy elmondom a történetét, nem is csupán azt, hogy megvallom őt mint Megváltómat, még csak nem is azt, hogy hirdetem az ő tetteit és tanítását, hanem végső soron azt, hogy ugyanazt az életet élem, amit ő. Az ő istengyermeki életét a magam körülményei között. A mi és a Szentlélek kifejezés így egészen más értelemben tűnik fel előttünk: azt jelenti, hogy rajtunk keresztül a Szentlélek tanúskodik, s az ő erejével az Atyához vonzhatjuk embertársainkat, miként Jézus tette.

Ez a Jézushoz való hasonulás átalakítja egész életünket. Nem körülményeinket változtatja meg, hanem benső világunkat, viszonyunkat elsősorban Istenhez, majd magunkhoz, embertársainkhoz és a dolgokhoz.

Vannak, persze, akik külsőleg is Krisztushoz válnak hasonlóvá, például megjelennek kezükön és lábukon az ő sebei, a stigmák. A belső stigmatizáltság azonban fontosabb. Azt jelenti, hogy sebzettségeink, külső-belső szenvedésünk mind-mind Krisztus szenvedésévé lesznek, az ő szenvedésévé a világ életéért.

 

„Megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.”
 

Ha az Atyaisten kevesebbet adott volna szent Fia által nekünk, a benne hívőknek, mint magát a Szentlelket, akkor az egész kereszténység mítosz lenne csupán, olyan szóbeli ígéret, amelyre semmiféle komoly isteni garancia nincs, utópia, elvont filozófia, sőt végső soron ámítás, mert miközben beteljesedésről beszél, minden marad a régiben: Isten fenn trónol az egek egei felett, az ember pedig lenn a porban tengeti napjait, míg porrá nem válik maga is.

De minthogy örökségünk foglalója maga a Szentlélek, a legnagyobbat kaptuk: az Atya és a Fiú közös életét, erejét és dicsőségét. Isten a maga legbensőbb életét éli bennünk, de nem úgy, mint ahogy a konszekrált ostya benne van az áldoztatókehelyben, hanem úgy, hogy minket von be a Szentháromság közösségébe. A Szentlélek azzal, hogy hitet támaszt bennünk (s ennek köze van a feltámasztáshoz, mely szintén az ő erejében ment végbe), Jézus istenfiúságában részesít, s így az Atyaisten gyermekeivé tesz bennünket. A remény által olyan bizalmat ébreszt bennünk az Atya iránt, mint amivel Jézus, az emberré lett Fiúisten bízott az Atyában, még a kereszten haldokolva is. És olyan szeretetet, mint amivel ő szeretett minket, úgy, hogy életét adta értünk, győzelmet aratva a halál, a gyűlölet és a közömbösség felett.

Ami igazán lényeges, azt tehát már meg is kaptuk a foglalóval, a Szentlélek bennünk lakásával. Ami még majd a jövőben vár ránk, az minőségileg nem lesz új vagy más, csak teljesebb. Az utolsó napon testünk is feltámad, és részesül Isten Fiának dicsőségében, s ezután örökké élhetünk, mint Isten angyalai. De ez csak következmény. Most arra figyelj, hogy a Szentlelket, a legnagyobb isteni ajándékot birtoklod, vagy talán inkább, hogy ő birtokoljon téged. Ebből meríts erőt, lendületet, biztatást nap mint nap feladataid teljesítéséhez, kereszted hűséges hordozásához és senkivel meg nem osztható szenvedéseid elviseléséhez, Szent Pállal vallva, hogy ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, melynek részesei leszünk, sőt egy kicsit már vagyunk is.

 

( Barsi Balázs)

 

                                   Teljetek be Krisztus egész teljességével!

 

 Akik méltók voltak arra, hogy Isten gyermekei legyenek, s a Szentlélekből újjászülessenek, és akik szívében Krisztus világossága és új életet adó ereje lakik, azokat igen különböző és változatos módon vezeti a Szentlélek, és szívük mélyén a kegyelem láthatatlanul irányítja őket lelki béke kíséretében.
Néha sírnak és jajveszékelnek az emberi nem miatt, és iránta érzett szívbeli szeretettel imádkoznak könnyezve és sírva minden emberért.
Máskor viszont olyan heves ujjongásra és szeretetre gyújtja őket a Szentlélek, hogy ha tehetnék, hát az egész emberiséget a szívükbe zárnák, tekintet nélkül arra, hogy jók-e vagy rosszak.
Ismét máskor lelkük alázatosságában úgy érzik, hogy ők a legutolsó emberek, és a legmegvetendőbbnek és legalávalóbbnak tartják magukat.
Van úgy is, hogy a Szentlélek kimondhatatlan öröme tartja fogva a lelküket.
Máskor olyanok, mint a hős, aki teljes királyi fegyverzetben harcba indulva bátran megküzd az ellenséggel, és győz! Ugyanezt teszi a lelki ember is, felövezve a Szentlélek égi fegyvereivel megrohanja az ellenséget, és közelharcba bocsátkozva lába alá tiporja.
Időnként a legmélyebb csendben és zavartalan békében megnyugszik a lélek, mert telítve van lelki gyönyörűséggel és kimondhatatlan nyugalommal, és ragyogó lelkiség állapotában tündöklik.
Megtörténik vele, hogy a Szentlélek kegyelme kimondhatatlan bölcsességgel s tudással tölti el értelmét olyan dolgokra vonatkozólag is, amelyet sem nyelv, sem emberi ajak nem képes elmondani.
Máskor viszont az az érzése, hogy ő is olyan, mint a többi halandó.
Ilyen sokirányú a kegyelem működése, és ennyire különféle utakon vezeti a lelket, megújítja Isten akarata szerint, és különbözőképpen formálja, hogy hiba nélkül, feddhetetlenül és tisztán álljon a mennyei Atya elé.
Kérjük hát mi is Istenünket, kérjük szeretettel és töretlen reménnyel, hogy adja meg nekünk is a Szentlélek ajándékának égi kegyelmét, hogy minket is maga a Lélek kormányozzon és vezessen Isten akaratának beteljesítésére, és bennünket is üdítsen fel a lelki békesség különféle ajándékaival, hogy a kegyelemnek és lelki vezetésnek e kormányzása és irányítása révén méltók legyünk eljutni a krisztusi nagykorúság tökéletességére, amit az Apostol így fejez ki: Beteltek Krisztus egész teljességével (Ef 3,19).

IV.századi író

 

 

Nagy Szent Vazul püspöknek „A Szentlélekről” írt könyvéből

(Cap. 9, 22-23: PG 32, 107-110)

A Szentlélek munkálkodása

     A Szentlélek említésének hallatára ki ne figyelne fel, és ki ne gondolna a legmagasabbrendű természetre? Hiszen Isten Lelke a neve, az igazság Lelke, aki az Atyától származik: készséges Lélek, uralkodó Lélek, Szent Lélek, ezek az ő saját és egyedi nevei.
     Hozzá folyamodik mindenki, aki rászorul arra, hogy megszenteljék: minden élő az ő erejét kívánja, akinek lehelete mintegy öntözi és erősíti őket, hogy mindegyik elérhesse saját természetes célját.
     Ő a megszentelés kiindulópontja, a szellemi fény, aki önmagából ajándékoz megvilágosítást mindenkinek, hogy kutatni tudja az igazságot.
    Természete szerint elérhetetlen, de jósága miatt elnyerhető; jóllehet erejével mindent betölt, mégis csak azok számára közölhető, akik méltók rá; ezeknek sem egyforma mértékben adja önmagát, hanem hitük arányában árasztja rájuk erejét.
    Lényege szerint egyszerű, erőiben sokféle: minden egyes ember számára egészen jelen van, és teljesen van mindenütt; úgy osztja szét önmagát, hogy semmi kisebbedést nem szenved; mindnyájan úgy részesülnek benne, hogy ő maga ép marad. Úgy, mint a napsugár, amely jótékony erejével mintha csak egy személyre világítana, mégis beragyogja a földet, a tengert, és átjárja a levegőt.
     Így a Szentlélek is minden ember számára, aki képes őt befogadni, úgy van jelen, mintha csak az övé lenne, ugyanakkor mindenkinek elegendő és teljes kegyelmet ad. A kegyelemmel aztán minden belőle részesedő úgy gazdálkodik, ahogyan saját természete lehetővé teszi, s nem úgy, amennyire a Szentlélek képes.
     A Szentlélek magasba ragadja a szíveket, kezén fogva vezeti a gyengéket, s tökéletessé teszi a haladókat. Ő teszi lelki emberekké azokat, akik megtisztultak minden szennytől azáltal, hogy átragyogja őket a vele való közösség.
     Ahogy a tárgyak csillogó fényesek lesznek, ha napsugár éri őket, s maga a napsugár is visszaverődve róluk felragyog rajtuk, úgy a lelkek is, akik a Szentlelket hordják magukban, és a Szentlélek fénye éri őket, maguk is lelkivé válnak, és mások felé is sugározzák a kegyelmet.
     Tőle származik az eljövendő dolgok előre tudása, a szent titkok ismerete, az elrejtett dolgok megértése, az adományok szétosztása, a mennyeiekkel való társalgás és örömeikben való részvétel; neki köszönhető a soha véget nem érő öröm, az Istenben való állhatatosság, az Istenhez való hasonlóság, s aminél nagyobbat nem lehet kívánni, tőle van, hogy istenivé lesz az ember.

.