Tűz Tamás: Emmánuel
Nem tudsz lélegzeni se már te,
csak belőle s mindig vele,
hozzá kötve, in caritate,
ki mindenséged Istene.
Ki messze volt és mégis itt van,
csipkerózsákon föllobog,
dereng a hűs márvány-csalitban,
hol madár- s angyalszárny suhog
pusztába rejtőzött, hogy aztán később,
veled maradjon, csak veled,
ha mélyre fúrnak már a vésők
és egyre égőbb lesz a seb,
ha hétszívbéli fájdalmadra
kiömlő vére lesz az ír,
ha minden könyv ábrakadábra
és minden vers üres papír,
Ő a vinculum caritatis,
teste az éltető kenyér,
a híd, mi majd a túlra átvisz
s veled örök hazádba ér.
.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges