Szent-Gály Kata: A kegyelem

Te soha többé nem leszel nyugodt,

S nem lesz tiéd a nyárspolgári béke,

Mert beléd hullott az Isten vetése,

És azt kitépni nem lehet,

Vagy nem mered,

Mert érezed, hogy éned jobbik része.

Azt megteheted, hogy soha se kapálod,

Hogy letaposod a kihajtó ágat,

Hogy nem öntözöd,

 - de Harmat is van,

és néha, akaratlan

meglep.

És valahogy elindul benned

Egy gondolat, egy szó, egy meglátás, egy semmi –

S amit már kezdtél elfeledni,

Vagy letagadni, duzzad, újra él.

A gyökér,

A mag,

Beléd szövődik és szállá fakad,

És vakmerő kalandra bátorít:

Kilépni önmagadból,

Az átlagosból

-komolyan venni azt amit hiszel.

Tulajdonképpen mért nem kezded el?

.