Uram!
Nem csodát, nem jelenéseket kérek Tőled.
A mindennapok küzdelméhez adj erőt nekem!
Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére,
Hogy föltaláljam magam a napi forgatagban,
Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni,
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. (Jn 14; 27 )
Ahogyan gyarapodik a föld lakossága, úgy növekszik az emberek magányossága! Furcsa ellentmondás, de így van! A tömbházak lakói bizonyíthatnák legjobban, hogy az egymás mellett élő emberek is lehetnek magányosak. Lehet-e emberi kapcsolatokat, barátságokat építeni – tehetnénk fel a kérdést? Egy bizonyos határig (ideig) talán lehet, de tartós emberi közösség nem jöhet létre, addig, amíg Istennel sincs rendezve kapcsolatunk.
Hívő és hitetlen - egyaránt - szenved ezen a földön. “Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róm 8,22) Gyakran a keresztények is felteszik a kérdést. “Ha Jézust követem, miért nem lehet gondtalan életem a földön?” Jézus soha nem ígért nekünk ilyen életet. De azt igen, hogy küzdelmes életünknek jutalma lesz az örökkévalóságban. ...
" Mindig itt akadunk el: hogyan járt Jézus a vízen? Mi ne próbáljunk meg magyarázatokat gyártani, és ne legyünk csak csoda-hívők! Nem az a csoda, hogyan járt a vízen Jézus; Ő maga aCsoda."
Isten soha nem fordított hátat az embernek, ennek mindig az ellenkezője történik. Nem a hitetlenség az emberiség igazi problémája, hanem az, hogy kételyeire nem jó helyen keresi a feleletet. Vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem keresi. Tamásnak sem tett Jézus szemrehányást, hitetlensége miatt. Mi több éppen (csak) őmiatta jelent meg ismét a tanítványok között.
Miért olyan nehéz engednünk, hogy az evangélium átjárja az életünket? Miért imádkozunk úgy, mint a pogányok, akik azt gondolták, hogy meg kell győzniük az istenséget, jóra kell hangolniuk maguk iránt?
A szeretetből fakadó és a szeretetben történő önátadás az egész világmindenség egyedülállóan nemes, tiszta eseménye, minden mást felülmúló teljesítmény."
1 Ezekben a végső napokban[1] megjelent üdvözítő Istenünk kegyelme[2] szolgájában, Ferencben mindazoknak, akik igazán alázatosak és barátai a szent szegénységnek. Benne Isten túlcsorduló irgalmának hódolhatnak és példájából tanulhatják meg, hogyan kell az istentelenségről és világi kívánságokról teljesen lemondva[3] Krisztushoz hasonlóan élni és olthatatlan vággyal szomjazni a boldog reményt[4].
Az ima olyan, mint a fény, amely beragyogja lépteinket. Az imádság eszköz, amely nélkül nem juthatunk el az Istennel való találkozáshoz, nem tudjuk megtapasztalni Istent és ajándékait.
