Gyökössy Endre: Érettem, helyettem és miattam / A Márk-passió I.

                I.

Az égre kiáltó némaság

Mk 15,1-19

¹Korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész nagytanáccsal együtt. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. ²Pilátus pedig megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" Ő így válaszolt neki: "Te mondod." ³A főpapok hevesen vádolták őt. ⁴Pilátus ismét megkérdezte tőle: "Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!" ⁵Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott.  ⁶Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak. ⁷Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. ⁸A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt, amit mindig megtett nekik. ⁹Ő pedig megkérdezte tőlük: "Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" - ¹⁰mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok. ¹¹A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék. ¹²Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?" ¹³Azok ismét felkiáltottak: "Feszítsd meg!" ¹⁴Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!" ¹⁵Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék. ¹⁶A katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. ¹⁷Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére, ¹⁸és elkezdték köszönteni: "Üdvözlégy, zsidók királya!" ¹⁹Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.

       A halálos ítélet visszavonhatatlanul elhangzott. Pilátus határozott meggyőződése ellen, és pillanatnyi politikai érdeke mellett döntött. Jézusnak meg kell halnia.

Jézust az ítélet kimondása és végrehajtása között visszaviszik a légionáriusok kaszárnyájába. Valami őrszoba félébe lökhetik be, ahol néhány katona már beleunt a kockajátékba. Az unott, durva arcokon felcsillan valami remény:egy kis változatosság - megjött a zsidók királya!

Az egyiknek remek ötlete támad:

- Fiúk, öltöztessük fel a zsidók királyát! Ha már király, legyen király! - s már le is kanyarítja válláról a piros katonaköpönyeget s a némán álló Jézus vállára dobja. Talán el is igazgatja rajta,hogy "királyi" módon álljon!

 Jézus egy vállrándítással ledobhatná.Tiltakozhatna. Mert amit vele tesznek, az a római jog szerint tilos. De a jogra hivatkozzon a jog őreivel szemben? Jézus hallgat, áll és vár, vállán a királyi palásttá vált katonaköpenyben. Ettől a hallgatástól a katonák vérszemet kapnak. Egyik adja a másiknak az ötletet.

- Korona kéne neki, meg jogar! - Nosza csak! Az egyik már fut is.Ki az utcára, ott van elég a megszáradt pálmalevelekből, amit nem is olyan régen bevonuló királyuk lába alá szórtak a zsidók. Már hozza is. Levele éles, mint a borotva, csak úgy kapkodja a kezét, míg koronát rögtönöz belőle. S már húzza is Jézus fejébe.Az éles levelek nyomán kiserken a vér Jézus homlokából.

Egy másik valahonnan egy buzogányos nádat kerít: jó lesz királyi pálcának. Jézus kezébe nyomja. Csak szét kellene nyitnia az ujjait, hogy földre hulljon a nád, de Jézus nem nyitja szét az ujjait. Egy bohóckodó katona szétcsapott karral mélyen bókol előtte: Üdvözlégy zsidók királya! - Röhögve körülugrálják és hajbókolnak; de valami újabb figura kellene. Az egyik kikapja Jézus kezéből a buzogányos nád-jogart, és teljes erővel a király fejére üt, mert jó ütni, ha nem ütnek vissza. S "királyt" nem mindennap üthet az ember. S nem mindennap köphet az arcába.

       De engedjék el nekem a kedves olvasók, hogy ezt a jelenetet tovább részletezzem. Inkább gondolkodjunk el e jelenet fölött. Fölött! Inkább alatt! .... Mi lehet ennek a kaszárnya- jelenetnek a lényege? Miért kellett Jézusnak mindezt elszenvednie?

Ebben az egy szóban tudnám tömöríteni: mintha. Úgy játszanak Jézussal, mintha Király volna.

Nem borzasztó? Hova süllyedhet az ember? Mivé lehet kezén a játék?

Királyosdit játszottak, méghozzá Jézus Krisztussal! Nem játszunk-e Vele mi is királyosdit? Évről évre, például karácsonykor? - "Tessék egy doboz finom cigaretta, ez a te "jézuskád" apus, ez a finom selyemholmi a tied, édes "....- kezében nád helyett karácsonyfa, homlokán királyi korona. Sőt, még bókolunk is előtte. Egy-egy énekkel, vagy az unoka betanult imádságával! Nos, mi volt például a legutóbbi karácsonyunk "koronája"?...

S vajon milyen húsvétot játszunk majd mintha király volna Jézus? Milyen húsvétot játszunk majd nyuszival, tojással, sonkával-tormával és egyéb körítéssel - a feltámadott dicsőségére?...

Vagy nem játszunk-e egyházasdit, mintha király volna Jézus? Nem fontosabb-e sokszor, hogy ki a püspök, az esperes, a lelkész, a harangozó, mint az hogy király-e Jézus? Milyen sokszor megkérdezték már tőlem, hogy mennyi a bevételünk, a költségvetésünk, a zárszámadásunk, a közalapunk, a tartozásunk, a templomlátogatók száma, stb., stb. De huszonöt év alatt, amióta itt szolgálok, még soha, senki sem kérdezte meg, hogy király-e itt Jézus Krisztus?

     Ugye, milyen durva, embertelen barbárság, hogy azok a római katonák úgy játszanak Jézussal mintha király volna! S Jézus egyetlen szó nélkül eltűri, pontosabban, elviseli ezt a jétékot. Némán, és szótlanul, mint egy király! Királyi módon, mert valóban az!

Bocsássa meg ezt a játékot azoknak a katonáknak az Isten, mert nem tudták, mit cselekszenek.

   - De mi már tudjuk mit cselekszünk!

Azon is el kell gondolkodnunk, hogy miért kellett ezt Jézusnak elszenvednie? Miért nem elég, hogy meghalt érettünk, miattunk és helyettünk? Miért kellett még ezt is elszenvednie? Hol van itt a helyettes, a megváltó szenvedés? Hol, hogyan szenved itt érettünk-és helyettünk?

Egy könnytől maszatos, feldúlt leány-arcra emlékezem, aki belső kíntól gyötörve ide-oda himbálta magát a széken és jajgatott:

- Bele kell halnom! Ezt tette velem! Három éven át úgy tett, mintha valóban szeretne! Mintha valóban el akarna venni feleségül, mintha én volnék az egyetlene. De mihelyt megkapta tőlem azt, amit akart, elhagyott, és ráadásul kiderült, hogy csak egy fogadás tárgya voltam! Egy aljas fogadásé!...

Ezért a lányért kiált Jézusnak az a döbbenetes némasága, ott a kaszárnya-szobában! És azok miatt, akik megcsúfolták és meggyalázták! Az égre kiált! Ezért a lányért kellett még azt a megcsúfolást is elszenvednie, és azok helyett, akik megcsúfolták.

 Nemrégiben konfirmáció volt templomunkban. A gyermekek feldíszítették hóvirággal még a dobogó peremét is. Néhány hóvirág lesodródott, végiglépkedtek rajtuk. Szorongva néztem az eltiport virágokat, s aztán az előttem ülő fiúk, leányok tiszta arcát. Hányan fognak közülük le- és elsodródni? Melyikük szívére, hitére, életére, befogadott  Krisztusára fog valaki majd rátaposni? - Nos: Jézus azokért kiált, akikre rátaposnak! És azok helyett, és azok miatt, akik taposnak: szíveken, életeken, hiteken! Néma szenvedésének és meggyalázásának a kínja égre kiált.

Mindazokért kiált ez a néma szenvedés, akikkel úgy beszélnek, mintha komolyan vennék őket, ám a hátuk mögött kinevetik őket, és gúnyolódnak rajtuk...

       Némán, hang nélkül elszenvedi a meggyalázást - nem csak a meggyalázottakért és a gyalázók helyett és miatt, hanem azért is, hogy követői, tanítványai majd egyszer használni tudják ezt a néma beszédet, ezt a néma kiáltást!

Mint az a diák fiú, aki a kollégium közös hálótermében minden este imádkozott, ágya szélén ülve, fejét kezébe hajtva. Egy ilyen alkalommal egy társa a saját sáros cipőjét a fűzőjénél összekötözve az imádkozó nyakába akasztotta. Meg se mozdult, ült tovább, mint addig. Megunták a csúfolódást és lefeküdtek. A csúfoló reggel kitisztítva találta a cipőt az ágya előtt. És attól a naptól kezdve nem csúfolta többé senki.

 Vagy az a cigány származású híres tudós, akinek egyik előadásán olyan hangosan szólt valaki a szomszédjához,hogy azt mindenki meghallotta:

- Az apja még muzsikus volt, kontrás egy bandában!

Az előadó egy pillanatra megállt, és halkan, nagyon halkan csak ennyit mondott:

- Nem, nem muzsikus, csak vályogvető. - Egészen halkan mondotta, mégis belerendült az egész terem.

      Kétezer év ún. hívő bolondjaiért kiált ez a némaság, azok helyett, és azok miatt, akik olyan "okosak", hogy arculköpik a legtisztább lényt, aki ezen a földön valaha is járt.