Sík Sándor: Ments meg Uram

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól
a meddőségtől, lanyhaságtól
a naptalan és esőtlen égtől:
ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak mentás koszorúja
fehér öregek aranyos borúja
virága van tavasznak, télnek:
ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,
hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent nyugtalan ujjad
ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem
sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál
s nem vágyni többre kis mai magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
hogy megzökkenne vágyam mutatója,
kezem kezedben ha kezdene hűlni,
más örömén ha nem tudnék örülni,

ha elapadna könnyem a más bűnén,
a minden mozgást érezni ha szűnném,
az a nap Uram legyen a végső:
szabadíts meg a szürkeségtől!

                .