Kapaszkodók

Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben. 

(1Kor 1,10)

 

Honlapunkon szeretnénk erősíteni a közös, keresztény összefogást, hangsúlyozni a közös alapot és célt, ami ebben a nehéz helyzetben arra bíztat minket, hogy együtt imádkozzunk.

Lehetőséget szeretnénk adni, hogy aki a hittel kérésben, bizakodásban elakad, tanácstalan,vagy kételkedik, legalább „jó helyen” kételkedjen, keressen, kérdezzen.

Az alábbi honlapokra látogatva megtalálhatja a napi igét, rövid elmélkedést, ami talán választ is ad számára. Pár csendes percben, a Szentlélek segítségével feltöltekezhet, megerősödhet, hogy új erővel vághasson neki a következő napoknak és feladatoknak.

Hogy képes legyen ismét csendben elfogadni, örömmel ajándékozni, szétosztani önmagát azok között, akiknek pont őrá van szükségük.

Az alábbi atyák és lelkipásztorok szívesen válaszolnak kérdéseikre!

Katolikus lelkész:

 

Szeidel Péter

orokimadas [dot] templom [at] gmail [dot] com

Szabon Gábor

iroda [at] szentferencplebania [dot] hu

Vadkerti István

katolikuspap [at] keresztezo [dot] hu

  Napi evangélium:

 Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység című

szentírási elmélkedései az év minden napjára, mely elérhető:

http://barsitelekmm.blogspot.com/

 

Barsi Balázs atya honlapja: www.barsibalazs.hu

Barsi Balázs atya válaszol a neki írásban küldött levelekre. Címe a honlapján megtalálható.

További ajánlott honlapok:

http://www.ferencesek.hu

http://uj.katolikus.hu/

http://www.gorogkatolikus.hu/

Református tiszteletes:

Nyilas Zoltán

nyilas [dot] zoltan [at] reformatus [dot] hu (subject: A%20kereszTezo.hu%20honlaprol%3A)

Ajánljuk továbbá

Magyarországi Református Egyház honlapja:

www.reformatus.hu

www.parokia.hu

Evangélikus lelkipásztor:

Horváth-Hegyi Olivér

oliver [dot] horvath-hegyi [at] lutheran [dot] hu (subject: A%20kereszTezo.hu%20honlaprol%3A)

Ajánljuk továbbá

Magyarországi Evangélikus Egyház honlapja:

 

www.evangelikus.hu