Gyökössy Endre: Tedd oda a kezed

   Isten soha nem fordított hátat az embernek, ennek mindig az ellenkezője történik. Nem a hitetlenség az emberiség igazi problémája, hanem az, hogy kételyeire nem jó helyen keresi a feleletet. Vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem keresi. Tamásnak sem tett Jézus szemrehányást, hitetlensége miatt. Mi több éppen (csak) őmiatta jelent meg ismét a tanítványok között.

Elolvasásra: Jn 20, 24-29

Egy humán tudományokkal foglalkozó kis szakközösségben nemrégen a halálról esett szó: pszichiáterek, pszichológusok, demográfusok, szociológusok, pedagógusok, teológusok voltak együtt szép számmal. Főképpen a meghalás kérdése körül forgott a beszélgetés, az eutanázia vetődött fel, a kegyes halál. Meddig mehet el az orvos, meddig a gyógyítás, honnan számít már kínzásnak - erről folyt a beszélgetés. Azután más kérdések vetődtek fel: egy híres könyv adatai az onnan túlról visszajöttek vallomásairól. Valaki a halál utáni életről szólt, mire egy jelenlévő fanyarul megjegyezte, hogy arról ne beszéljünk, onnan még nem jött vissza senki.

Egy neves jó orvosasszony csöndesen megszólalt: - De igen, Jézus Krisztus visszajött onnan.

Gyermekkoromban úgy mondták, mintha angyal repült volna át felettünk - olyan csönd támadt, és valami különös módon az egész légkör megváltozott! Hirtelen úgy éreztem, Ő most Valóban megjelent közöttünk. És Ő változtatta meg az egész beszélgetés menetét, hangnemét, módját.

Már beszéltünk arról: Jézus nem azért jött, hogy mi szolgáljunk neki, hanem hogy Ő szolgáljon nekünk. A mi szolgálatunk csak hála-áldozat és viszontszolgálat lehet.

Nos, ha valamire megrendülve azt mondhatjuk, hogy ez aztán igazán Jézus-i szolgálat, akkor az a Húsvét, a feltámadás szolgálata. Amikor rádöbbentette a tanítványokat arra, hogy nem a halálé az utolsó szó, a halál nem pont, hanem kettőspont: életünk folytatása következik egy más dimenzióban. Hogy mekkora szolgálata volt ez Jézusnak, mi sem mutatja jobban, mint Pál ujjongó sorai: “Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a fullánkod?” (1Kor 15, 55). Pontos fordítás szerint hol a te centrumod, középpontod? Mintha Pál ezt mondaná: A halál nem központi kérdés többé számomra, hiszen élet van a halál után!

Csak Húsvét felől érthetjük meg valójában azt, hogyan tudták elszenvedni az iszonyatos vértanú-halált az első századok keresztényei. Bemasíroztak a cirkuszba, a vadállatok, az oroszlánok szájába, himnuszokat dalolva, mert egyszerűen tudták, hogy ők valamin csak átmennek, és utána következik az igazi élet, az örökké tartó, amelyért néhány órányi szenvedés nem túl nagy ár.

Ezzel a csodálatos szolgálattal szolgál nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus, hogy kivegye szívünkből a belénk oltott halálfélelmet, ami mindenkiben ott van; különben nem éreznénk fontosnak életünk védelmét.

De nézzük ezt a szolgálatot egy embernek, Tamásnak az életében, akit hitetlennek mondanak; én magamban bajbajutott hitű tanítványnak nevezem.

Tegyük szívünkre a kezünket: melyikünk az, akinek a hite még soha nem került bajba? Aki még soha nem kételkedett? Merem állítani, hogy az még nem érett keresztyén. Ugyanis az ember kételkedések sorozatán jut el a teljes hitre, abban edződik meg a hite, hogy újra és újra meg kell küzdenie. A Lélek küzd velünk érett hitünkért, felnőtt keresztyénségünkért. Az még csak gyerekes hit, amelyik nem kételkedik.

Nos, nézzük ezt a bajba jutott hitű tanítványt, ezt a Tamást, akiről külön történet szól! Jézus négyféle szolgálatát szeretném vele kapcsolatban felmutatni.

Az első az, hogy neki jelenik meg, ennek a bajba jutott hitű tanítványnak és nem például az ikertestvérének. A Bibliából tudjuk, hogy volt egy ikertestvére. Hát miért ne jelenhetett volna meg annak, mondván, hogy ez hitetlenkedik, ez kételkedik, az ikertestvérének megmutatom magam? Miért a tanítványoknak jelenik meg és nem Kajafásnak és nem Pilátusnak, nem a farizeusoknak, nem a szadduceusoknak, hanem az övéinek? Miért?

Figyeljünk csak: ez a Tamás, mondhatja bárki bárminek, azért jó helyen kételkedik. A tanítványok között. Ám kételkedjen valaki, küzdjön meg hitéért, érdemes azért megküzdeni, térdeinken is, de jó helyen kétel­kedjünk! Azt tapasztalom, hogy mihelyt valakinek kételyei támadnak, elmarad a hivő közösségből. Hát kételkedjék valaki, tegyen fel kérdéseket, a hívő testvéreknek, lelkipásztoroknak, de maradjon közöttünk, ahogy ez a Tamás. Aki jó helyen tesz fel kérdéseket, a tanítványoknak mondja el gondjait, problémáit, kételyeit, az átéli azt, ami a második pont, amivel szolgál neki Jézus: még egyszer megnyílik az ég. Csak Tamásért. A tanítványok már látták Jézust. Tamásért újra megnyílik az ég. Csodálatos dolog, hogy ilyen Jézusunk van, így tud szolgálni a Feltámadott, hogy valakiért újra megnyitja az eget és szól hozzá.

Valaki részt vett egy evangelizáción, egyetlenegy este, annak is csak a végén, mégis ujjongva mondta: - Egy mondat úgy szíven ütött, hogy úgy éreztem, minden eltűnik körülöttem, egyedül vagyok, már nem is az igehirdetővel, hanem Jézussal. - Hát ez az! Amikor egy valaki úgy érzi, hogy csak nekem szól, lehet, hogy másnak nem, ám nekem biztosan, nem is érdekes, hogy ki tolmácsolja: nekem Jézus üzen! Ez az, amikor valakinek megnyílik az ég! Amikor hirtelen úgy érzi, itt van az én Uram Jézus Krisztus, szólt hozzám, és másként megy ki a temp­lomból, mint ahogy bejött.

Ahogy szólt: “Békesség nektek!”, ez a békesség különösképpen most Tamásnak címződött: - Tamás, a te békességedért jöttem! - A mi Urunk Jézus Krisztus már sokszor odaállt valaki mellé, hogy annak békessége legyen.         

Megtörténhet akár ez ma is - Veled is.

A harmadik szolgálata az, hogy nem Tamás nyújtja ki a kezét Jézus felé, hanem Jézus nyújtja ki a kezét Tamás felé. Sehol nincs a Bibliában, hogy Tamás valóban végigtapogatta volna Jézus sebeit. Jézus felétárja kezét és megmutatja a sebeit. Jézus közeledik Tamás felé és nem Tamás érintgeti Jézust. Jézus Lénye ott és mindig, most is és szüntelenül sugárzik. Aki úgy érzi, Vele beszél, annak nem kell megérintenie.

Egy valamit tesz Tamás - és ezt gyakran tegyük meg mi is -, térdre esik. Nincs benne ugyan a szövegben, de nem tudom másképp elképzelni, minthogy ezt csak térden lehet elmondani! Nagyon a térdeinken, hogy: “Én Uram és én Istenem!”

Jézussal kapcsolatban először mondja ki ezt a szót egy tanítvány a bibliában, hogy “én Istenem”. Tamás megérez valami nagyon megrendítőt és szavakba foglalja. Ennél szebb, tömörebb hitvallás nincs a földön. Amikor már nem futja többre, mert talán a Miatyánk is túl hosszú lesz már, azért erre fussa majd ama napon, hogy én Uram és én Istenem! Ennyi elég. Jézusnak ennyi elég.

A negyedik: Jézus úgy szolgál neki, hogy nem mondja: - Óh, te boldogtalan Tamás, óh, boldogtalan tanítványom! Hát ott voltál, amikor Lázárt kihoztam a sírjából, mindig velem jártál, mégse hittél bennem, hát hogy lehetsz ilyen boldogtalan?! - Nem. Nem ilyen a mi Urunk Jézus Krisztus. Ezt mondja: “Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” És ilyen lesz Tamás is, mert akinek és akiknek így szolgál a mi Urunk Jézus Krisz­tus, a feltámadott, az élő, a mindig élő és éltető Krisztus, az boldogan szolgál, viszontszolgál.

Íme, Húsvét csodája, a Húsvét szolgálata. Aki nagyon odafigyel, még ha úgy is, mint Tamás, fej csóválva és kételkedve, de jó helyen, a tanítványi körben, annak Jézus megjelenik, érte újra megnyílik az ég. Az élő Jézus úgy szolgál, hogy jön felénk, minden igehirdetésben jön felénk, s egyszer csak hirtelen úgy érezzük: most éppen én felém, az én szívem felé, az én lelkemmel beszél. És könnybe lábad a szemünk, s hirtelen kettesben vagyunk, pedig talán sokan vagyunk. Már nem is kell kinyújtani a kezünket, mert Ő ölel bennünket, és sose mond bennünket boldogtalannak, hanem olyan boldogságot ad, amit soha, senki el nem vehet tőlünk.