Gyökössy Endre: Érettem, helyettem és miattam / A Márk-passió V.

       v.

Jézus halála

 Mk 15, 33-47

 ³³Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. ³⁴Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: "Elói, elói, lámá sabaktáni!" - ami ezt jelenti: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?"  ³⁵Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak: "Nézd, Illést hívja." ³⁶Valaki elfutott, megtöltött egy szivacsot ecettel, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt: "Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?"  ³⁷Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét.

Szokatlan sötétség uralkodik el az egész vidéken. Nyomasztó csend. Talán igaza van az ősi éneknek: " A természet velünk zokogja halálodért fájdalmait. Elbújt a nap, gyászukba rogyva siratnak választottaid."

Jézus pedig hallgat a kereszten. Már csak a legközelebbi hozzátartozók, a római katonák és néhány kíváncsiskodó álldogál a kereszt körül. Hová tűntek a főpapok? Az előkelő farizeusok, a nagytanács bírái? Hová? Elmentek a templomba. Szépen egymásba karolva, cseverészve, gesztikulálva, lelkendezve - elindultak a város felé. Kissé sietniük kell, mert sabbat előestje van, s ma hamarabb kezdődik a szertartás, oda kell érniük, nem illik késni! No, még lekésik az istentiszteletet Jézus miatt! Pedig ezen a napon nagy, rituális program vár rájuk - jó, hogy "rendesen" ment ez a keresztre feszítés is - nem késhetik le az áldozati bárány levágását. Gondosan, figyelemmel, szeretettel, óvatosan, fájdalommentesen kell azt a bárányt levágni - talán éppen erről beszélgetnek a templomba menet.

Aztán majd megjelenik a huszonnégy vén, hogy megkezdhessék a legszentebb engesztelő áldozatot a nép bűneiért - s a papok meghintik az emberséggel, fájdalommentesen levágott bárány vérével az oltárt. Igen, erre készülnek.

Kint a Golgotán Jézus hallgat. Kezéből és lábából vér szivárog - borzalmas fájdalom tépi minden ízét! Sötétség és csend veszi körül. A város felől éles hangok harsannak, felcsapódnak a keresztig. A templom kürtöesi próbálgatják hangszereiket, hogy esti imára hívják a várost, el ne maradjon senki. S mehet is mindenki, aki éppen nincs fához szögezve.

Majd lágyabb hangokat hoz a szél. A léviták hangolják hárfáikat, hogy kíséretével elénekeljék az ilyenkor szokásos hallelt:

                        Nem halok meg, hanem élek,

                        és hirdetem az Úr tetteit!

                        Keményen megfeddett engem az Úr,

                        de nem adott át a halálnakl.

                        Nyissátok ki előttem az igazság kapuit!

                        Bemegyek és hálát adok az Úrnak!

                                       (Zsolt 118,17-79)

Igen, ezt éneklik hamarosan. Vajon majd eszébe jut-e egy papi fejedelemnek is az ének alatt, hogy honnan érkezik a templomba? Majd ezt éneklik: "A kő amit az építők megvetettek, szegletkővé lett." -Vajon észébe jut-e csak egy írástudónak is, kitől is hallotta idézni, nem is olyan régen ezt a zsoltár-verset? Hiszen még ezt is hozzá tette: "Ezt az írást sem olvastátok?"

Vajon eszébe jut-e csak egynek is a kereszten, vérében hagyott Jézus, míg a kürtök messzezengően hirdetik a zsoltáréneklés után:" A vérrel meghintett oltár áldozatát Isten elfogadta, és megbékélt népével!" Nikodémusnak talán, vagy Arimáthiai Józsefnek? Eszükbe jut-e nekik, hogy Ésaiás egyáltalában nem bárányról beszél - eszükbe juthatna, hiszen kívülről tudják a jó írástudók:

                        Megvetett volt, és emberektől elhagytott,

                        fájdalmak férfia, betegség ismerője.

                        Eltakartuk arcunkat előle,

                        megvetett volt, nem törődtünk vele.

                        Pedig a mi betegségeinket viselte,

                        a mi fájdalmainkat hordozta.

                        Mi meg azt gondoltuk,

                        hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.

                        Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket,

                        bűneink miatt törték össze.

                        Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk

                        legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.

                        Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok,

                        mindenki a maga útját járta.

                        De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

                        Amikor kínozták, alázatos maradt,

                        száját sem nyitotta ki.

                        Mint a bárány, ha vágóhídra viszik,

                        vagy mint a juh, mejy némán tűri,

                        hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.

                                                        (Iz 53,3-7)

Nem tudom, eszükbe jutott-e? Azt hiszem, szépen hazamentek, hogy ott elfogyasszák a húsvéti bárányt, s hogy otthon, hat órakor, mint a ház feje, elmondják a sabbathkiddust, a teremtés hetedik napjának emlékezetére:

"A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után.." A hetedik nap kezdete kezdődik, de még nem készült el egészen munkája. Még él! Melle alig láthatóan emelkedik. A vér már megalvadt a csuklóján és a lába sebein.

De a sabbat küszöbén, a kereszten megmozdul az alácsuklott fej és a cserepes ajkon fölbuggyan a sabbat-esti ima, az atyák imája, a halotti ima, a 22.zsoltár:

                         Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?

Csak az ima kezdetét jelzi Márk, de lehet, hogy tovább is imádkozta Jézus:

                         Távol van tőlem a segítség,

                         pedig jajgatva kiáltok!

                         Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem

                         az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél.

                         Mert kutyák vettek körül engem,

                         gonoszok bandája kerített be,

                         átlyukasztották kezemet, lábamat.

                         Megszámlálhatnám minden csontomat,

                         ők pedig csak bámulnak, néznek rám.

                         Megosztoznak ruháimon,

                         köntösömre sorsot vetnek.

                                                              (Zsolt 22,2. 16-19)

Ha elkezdte a halotti imát s már nem is volt ereje tovább mondani - biztosan átsuhant rajta az egész zsoltár.

Sokan döbbenten olvassák Jézusnak ezeket a szavait a kereszten: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

Nos, ez volt a haldoklók zsoltára, imája. Gyermekkorunk óta mondogatjuk a Hiszekegyben ezt a mondatot s talán sohase értettük igazán: "szálla alá poklokra." Nos, ez történik ott, abban a pillanatban a kereszten. Mert a pokol nem hely, hanem állapot. - A teljes elhagyatottság állapota, már itt a földön, s majd odaát. Jézusnak ezt is át kell élnie, ha csak percekig is: a teljes nihilt. A legeslegmélyebb emberi kínt!

Nem, nem a testi fájdalma a legnagyobb Jézusnak. Hiszen még ketten szenvednek mellette ugyanattól a kíntól. S előtte és utána még ezreket, tízezreket feszítenek keresztre. De azt, amit lelkében átél - azt csak Ő éli át a kerszten: mert Ő az egyetlen, Aki azokért haldoklik, akik megölik. S mégis Ahhoz imádkozik, Aki hagyja, hogy megöljék! De ezen a legeslegmélyebb ponton sem engedi el a kezét az Atyának, Aki az Ő Istene: Eloi, Eloi, lama sabaktani...

Hogy is értené ezt az imádságot az a néhány szájtáti, írástudatlan, aki még a kereszt alatt őgyeleg? Az Eloi kiáltásra azt hiszik, hogy Illést hívja...S míg egy ember odaugrik, hogy nádszálra tűzött ecetes szivaccsal megnedvesítse ajkát, felharsannak a városban  - mert ekkor harsannak fel, ebben az időben - a templomi kürtök, hogy hirdessék az esti ima idejét. S a kürtök hangja fölkúszik a Golgotáig, s Jézus tudja, szíve utolsó dobbanásával tudja, hogy imádkozik a város,esti imáját mondja:

                    "A Te kezedben vannak az élők és a holtak lelkei.

                     A Te kezedbe ajánlom a szellemem,

                     mert Te váltottál meg Uram, hűségnek Istene,

                     Izrael Istene, az Úrnak nevében.

                     Jobbomon Mihály, balomon Gábriel,

                     előttem Uriél, mögöttem Ráfáel arkangyalok,

                     a fejem felett az Ő jelenléte..."

Így imádkozik abban az órában, talán éppen abban a percben egész Izrael - ősi szokás szerint  - így imádkozott, és nem tudja, hogy imája azért hangzik el: akit megölt!

Nem szívszaggatóan rettenetes? Vagy szívetrepesztően csodálatos?

Az ima elhal a városban...

"Jézus pedig hangos kiáltással kilehelte lelkét." Sabbat lett: " A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával..."

Az újáteremtés munkája befejeződött.

Amikor J.S.Bach a Máté- passió végén dolgozott, egyszer benyitott a szobájába a felesége. Férjét zokogva találta, kottáira borulva sírt. -Mi történt Jánosom?! - Meghalt, meghalt a kereszten Jézus!

Csak Jézus halt meg? Nem! Az én halálom és a te halálod is ott történt meg. Érthetetlen amit mondok? Akkor talán így mondom: akarod látni a halálod? Nos, ott láthatod azon, csak azon a kereszten. Soha, senki nem láthatja a halálát, csak a kereszten. Jézus keresztjén a saját halálát, a bűneiért megérdemelt halálát. De aki ezt is meglátja a kereszten - a saját halálát,- az már nem is találkozik többé a halállal, mert mindenki csak egyszer találkozhat halálával. Az már csak Jézussal találkozik.

Mert nem csak Jézus halt meg a kereszten. Nem csak az én halálomat halta - hanem a halálom is meghalt.

A kárpit kettéhasadt - szabad az út - az Életbe.

⁸Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. ³⁹Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta: "Bizony, ez az ember Isten Fia volt!" ⁴⁰Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, ⁴¹akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe. ⁴²Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt,  ⁴³eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. ⁴⁴Pilátus csodálkozott azon, hogy már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. ⁴⁵Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. ⁴⁶Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. ⁴⁷A magdalai Mária és Mária, a József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.

                                                            Mk 15, 35-47