Gyökössy Endre: Érettem, helyettem és miattam / A Márk-passió IV.

        IV.

 A kereszten

 Mk 15,29-32

²⁹Az arra járók fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: "Nosza te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt,  ³⁰mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!"  ³¹Hasonlóan csúfolódtak a főpapok is maguk között az írástudókkal együtt, és így szóltak: "Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. ³²A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk." Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.

Az arramenők káromolták, a papi fejedelmek és írástudók csúfolták, a vele együtt megfeszített két lator szidalmazta!

Egy keresztre feszítettet: káromolnak, csúfolnak, szidalmaznak. Sokáig túlzottnak éreztem ezt a jelenetet, valahogy úgy gondoltam, hogy az evangélisták itt egy kicsit megnyomták a pennát - s mindaddig úgy éreztem, míg egy napjainkban lészült dokumentumfilmen nem láttam, hogyan rugdosnak, köpködnek egy felakasztott embert - a keresztény Európában,kétezer évvel Jézus halála után! Azóta tudom, miért kellett Jézusnak még ezt is elszenvednie. A bennünk lakó vadállatért. Vadállatért? Az csak megöli, de nem csúfolja az áldozatát! Tehát inkább a bennünk lakozó pokolért. Itt kezd Jézus alászállani a pokolra!

A káromlás, szidalmazás, csúfolás lényege ez: szálljon le a keresztről, hogy lássanak és higgyenek neki.

Nem ismerős ez a felszólítás? Amikor megkeresztelkedése után megkezdi szolgálatát, valami hasonlóra szólítja fel a Kísértő: ugorj le a jeruzsálemi templom párkányáról: - "Ha Isten fia vagy, vesd le magad!"

Talán most értjük meg igazán a kísértés történetének záró sorait: "miután az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott Tőle egy időre". De most töményen jelen van ismét. Három oldalról egyszerre támadja Jézust: szállj le a keresztről, hogy lássunk és higgyünk!

A tanítványokról nem tudjuk, hogy ezt mondták volna, de nagyon elképzelhető, hogy szívük mélyén valami eget-földet megrendítő csodák csodájára vártak ők is, hogy hátha, hátha... mégis... az utolsó pillanatban... angyalok légiói zúdulnak alá az égből és valami nagyon-nagyon nagy dolog történik.

Egy híres bibliatudós éppen azt állítja: Júdás, azért árulta el Jézust, mert ki akarta kényszeríteni Jézusból élete legnagyobb csodáját, hogy mindenki elhihesse: valóban Ő a Messiás! Várjatok csak, várjatok - suttogta mindenütt Júdás-, most jön majd, ami még sohasem volt, amit a világ még nem látott, beleremeg a császár is és megreccsen tőle a hatalmas Római Birodalom. Lehet, hogy ez volt Júdás árulásának emberi síkja, lélektani rugója. S valóban beleremegett a császár és megreccsent a Birodalom-, de nem úgy és nem akkor, amikor Júdás gondolta. Mert Isten nem a mi óhajaink és időbeosztásunk szerint cselekszi csodáit.

De ne hárítsuk a felelősséget Júdásra - még a Kísértőre sem, aki három oldalról támadja Jézust. Te még sohase gondoltál arra: azért mégis nagy, hallatlan nagy dolog lett volna, ha leszáll??!! Vagy tán napjainkban nem ácsingózunk csodák után? Mint például az az atyafi, akit templomba hívogattunk, és erre azt válaszolta: - Majd ha az Úr asztala körülsétálja kétszer a templomot, akkor eljövök, mert látni akarok nem hinni!...

De Jézus, aki lecsillapítja a viharzó tengert, sőt: jár rajta; aki feltámasztja Jairus lányát, a naimi ifjút, sőt Lázárt, akinek már szaga volt; Jézus, aki vakokat gyógyított és poklosokat tisztított - nem sétáltatja körül az Úr asztalát - és nem szállt le a keresztről.

Hogy miért nem tette meg, arra csak akkor ébredünk rá, ha végiggondoljuk: mi lett volna, ha megteszi?

Talán valami porladó papíruszon fennmaradt volna a neve, hogy kétezer éve, valahol Zsidóországban állítólag csoda történt: egy keresztre feszített rabbi levált a keresztről - stb., stb. Az örök látni akarás és kételkedés pedig azt a csodát is éppen úgy kétségbe vonná, mint Jézus többi csodáját.

És nekünk mi maradna? Mi lenne a mi vigasztalásunk szenvedéseinkben és halálunk óráján? Jézus leszállt a keresztről! Nem is szenvedett. Nekem ugyan meg kell halnom - de Ő nem halt meg! Ő egy csoda által megmenekült - de nekem bűneim között kell elpusztulnom! Ha Ő megmenekülhetett az emberi rossztól, nem is volt igazi ember, s így nincs kit követnem. Se példaképem, se Megváltóm!

És mit ünnepelnénk templomainkban, gyülekezeteinkben, ha egyáltalán összegyülekeznénk? Azt, hogy kétezer éve egy soha nem látott csoda történt? Jézus leszállt a keresztről - mi pedig görnyedezhetünk keresztjeink alatt, és nem tudunk mit kezdeni velük, csak nyögni reménytelenül és megváltatlanul, azzal az el nem nyomható irigységgel a szívünkben: könnyű volt Neki!

Ha van örömhír, evangélium a mi számunkra, akkor éppen ez az: Jézus nem engedett a Kísértőnek sem a pusztában, sem a kereszten!  Nem volt könnyű Neki - hogy nekünk könnyebb legyen hinni, élni és meghalni.

Ha pedig jelt kívánsz, amibe belekapaszkodhatsz - Jelet is kaptunk! Ő maga a Jel! Ott függ a kereszten: Isten szeretetének a jele! Amit nem fogadott el Ábrahámtól: Izsák feládozását - azt megtette egyszülött Fiával! Borzalmas Jel ez! Micsoda szeretet ez? Meg lehet ezt valaha is érteni? Egészen és maradéktalanul soha! Még akkor is nehéz, ha ilyen tömör szépséggel fejezi ki az egyik ének:

                          "Mily büntetés, mit a világ Reád mért?

                           A jó nyájőrző szenved a juháért.

                           A bűnért, amelyet szolgák elkövettek,

                           Az Úr fizet meg.

                           Mehgal a jó, ki hűség volt, s alázat,

                           Az él, ki Isten bántására lázadt!

                           A vétkes ember sértetlen

                           S bilincsben ott áll az Isten!"

Meg lehet ezt maradéktalanul érteni? Ezt csak megvilágosodás-szerűen átélni lehet életünk egy-egy döntő pillanatában.

 * Franciaország egy kis falujában minden tavasszal bensőséges ünnepséggel emlékeznek katolikus papjukra. A koszorút mindig ugyanaz az ember teszi a sírjára: egy sokgyermekes, meggörnyedt paraszt-ember.

A német megszállás alatt partizángyanú miatt tizedelésre állították sorba a falu férfi lakosságát. Az egyik tizediknek kiszámolt ember az a sokgyerekes paraszt volt, aki most koszorúz. Mellette állt a falu fiatal lelkésze. Amikor a számoló katona tovább lépett, egy gyors mozdulattal a maga helyére penderítette a családos embert és ő lépett ki a sorból. - Abban a faluban azóta értik, hogy mi az Isten megbotránkoztató szeretete, mi a váltsághalál. Mit is jelent az: érette, helyette, miatta.

De miért tette ezt az a fiatal lelkész? Mert élete egy döntő pillanatában halálbamenően élte át az érette halálbamenő Jézus halálát - aki nem szállt le a keresztről.

 * Egy indiai lepratelepen szolgáló lelkészről olvastam egyszer:életét szánta arra a szolgálatra és éveken át hirdette az Igét az elkülönített táborban élő leprásoknak: minden eredmény nélkül. Éjjeleken át vergődött emiatt, kereste-kutatta az okát, miért eredménytelen a szolgálata. S egyszer, amikor befejezte az istentiszteletet a meglehetősen elkülönített szószékről, s indult, hogy a fertőtlenítő helyen tetőtől-talpig megfürödjék és a táboron kívül álló szép kis házikójába vonuljon - egy leprás felemelte megcsonkult kezét és torz mosollyal búcsút intett neki, mint aki egy másik világból érkezett és most egy másik világba tér vissza.

Ez a lelkész még aznap fogta kis motyóját és beköltözött a táborba, az orvosok és a hatóság minden tiltakozása ellenére. Attól kezdve mindig, a nap minden órájában velük volt, vígasztalta, tanácsolta, erősítette őket, s egyik újjászületés történt a másik után. Egy vasárnap aztán mikor felment a szószékre- a szószék elől már rég eltávolíttatta a védőkorlátot-, így kezdte beszédét:- Testvérek, testvéreim, mi leprások....  , s abban a táborban már nem kellett nagyon magyarázni, miért nem szállt le Jézus a keresztről, s hogy mit jelent: érettünk, helyettünk, miattunk!

S ha lehetséges, hogy emberi szívek ilyen áldozatokra képesek, - márpedig képesek - miért várunk kevesebbet, miért tételezünk fel kevesebbet a szívek formálójától, az ilyen szívek Gazdájától: az Atyától? Miért ne vehette volna ki Ő is a szívét - Jézus Krisztust-, s adta volna oda a lepránál is pusztítóbb és borzalmasabb betegségben szenvedő: a Bűn betegségében szenvedő gyermekeiért?

Jelt kívánsz - mégis? Nos ott függ a jel, Isten megbotránkoztató szeretetének a jele, a kereszten!