Édesanyák ünnepén

in

Az idén május 1-én, az Édesanyák ünnepén gyűltünk össze az Örökimádás templomban,

hogy együtt imádkozzunk azokért az édesanyákért, családokért, akik gyermekük mellett aggódva,

életük legnagyobb küzdelmét vívják.

A legszentebb Édesanya, Mária közbenjárását kértük számukra, aki érzékeny szívével azonnal

észrevette a szükséget, és akinek szerető kérésére Jézus első csodáját tette.

- Tegyétek, amit (Jézus) mond! - szólt a szolgáknak.

A közös szentmiséről az alábbi helyen olvasható a Magyar Kurir cikke:

Magyar Kurir, Kiss Péter írása

 

Ó, Mária, aki Fiaddal együtt végigjártad a keresztutat,

anyai szívedben gyötrődtél a fájdalomtól,

de nem feledted beleegyező szavadat, és mélységesen bíztál abban,

hogy akinél semmi sem lehetetlen, be fogja teljesíteni ígéreteit.

Esdd ki számunkra és a jövendő nemzedékek számára a kegyelmet,

hogy rá merjünk hagyatkozni Isten szeretetére.

Segíts, hogy a szenvedésben, a megvetésben, a próbatételekben,

még ha sokáig tartanak és kemények is,

soha ne kételkedjünk az ő szeretetében.

Jézusnak, a te Fiadnak tisztelet és dicsőség mindörökké. Ámen

(II. János Pál pápa: Segíts a szenvedésben)

 

KÖSZÖNJÜK szépen mindazoknak, akik velünk imádkoztak:

- Szeidel Péter atyának és a helyi híveknek,

- a százhalombattai Noé Bárkája Zenekarnak

- akik időt szakítottak arra, hogy eljöjjenek, és személyesen is részt vegyenek a szentmisén

-akik otthon, imáikban csatlakoztak hozzánk.